fenesztra

Rajzold meg a pénzed (ha az ablakon kidobni nem tudod, megenni nincs gusztusod, megemészteni nincs enzimed és kiszarni nem ökologikus, mert akkor mi marad a törléshez...)

Ez volt a kiállítás címe és kezdete, a többi a videón (amit stábunk a megnyitón forgatott és Roland vágott olyan pörgősre végül):

Az NMA 9-dik díjátadójára a Szófia utca 25-ben került sor:

Az NMA október 23-i ünnepi kiállításának megnyitója a Szófia utca 25-ben az alábbiak szerint zajlott, leszámítva persze a képi és hangzó anyagra gyakorolt utókarcolatokat:

2011 szeptember 12-én, a tízéves toronyjubileum másnapján újabb, immár a nyolcadik NMA gálának lehettek részesei mindazok, akik ellátogattak a margitszigeti ősplatánhoz.

Video-dokumentációnk a korábban megrendezett ÁA átadót is magában foglalja.

avagy az utóbbi NMA díjátadók eddig nem publikált naplója blog-sorrendben:

Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor, Uglár Csaba a Trafóban

(kurátor: Fenyvesi Áron)

Március 23 és május 21 között a Knoll Galériában  az "Érzelmi tér" című kiállítás látható (mééég csak egy napig!) kurátor Pilinger Erzsébet. Kiállítók: Nemes Csaba és Katarina Šević. A videón zenés összeállításunk alatt/fölött Nemes Csaba szövege olvasható.

Idén március 15-én az egyre népszerűbb NMA napidíjat tizennégyen vehették át a Demo Galéria földszinti aulájában. Az NMA NAPIDÍJ kiosztó gála, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre, ugyanolyan harsányan vidám és ünnepélyes hangulatban zajlott, mint a korábbiak.

Zenés-tapsos összefoglalónk a videón:

Az NMA (prefenesztrált becenevén: Enema) első budapeti kiállításának, az NMA HÍRADÓnak megnyitójára  2011. március elsején látogatott el forgatócsoportunk az Akácfa utcai Demo Galériába.

Zenés beszámolónk a videón:

(Ajánlott kötelező olvasmány az „elmélet és a konkrét hatalmi viszonyok közti hézag”-ról)

Állókép Jean-Luc Godard és Jean-Pierre Gorin 1972-es Tout va bien című filmjéből

Anton Vidokle 2010 májusában közzétett egy vérlázító cikket az e flux journal 16. számában (magyar fordítása az exindexen), amire  aztán „vérei” fel is lázadtak. A cikk a művész-kurátor páros viszonyának felhősebb vonatkozásait vállalta ecsetelni. Vidokle tudja, hogy a művészek nem olvasnak, tehát (mivel ő művész) a cikk címe az is lehetett volna, hogy „levél a kurátoroknak”. De nem az lett, mert végül is mindannyiunknak szól a levél. A köztünk feszülő viszonyok, tátongó szakadékok, „levegőben megállt” mondatok nem fognak lazulni, áthidalódni, megértésre találni, ha csak az egyik fél olvassa el ezt a cikket.

Vidokle amolyan agyalósabb típusú művész, az igaz, és üzletileg sincs rosszul eleresztve. Mondhatnánk, azáltal függetleníti magát, hogy minden irányba függőségi viszonyokat sző. És úgy tűnik, művészként, szervezőként, művészeti lap szerkesztőjeként, kiállítás rendezőként, archívum építőként olyan rálátással és tapasztalattal bír, ami feljogosítja és felbátorítja arra, hogy úgy nyilvánuljon meg, ahogyan a „Művészet művészek nélkül?” című opusában tette.

Bár sok mindent észrevételez és feltár, Vidokle szövegének legnagyobb érdeme maga az őszinte hangütés. Ezzel tesz legtöbbet a művészet termelésében résztvevők közti viszony rendezéséért. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy, ha a művészek és „alkalmazóik” közötti párbeszéd ugyanolyan nyílt és szókimondó hangnemben folyna, mint amilyet Anton Vidokle most itt nekünk produkált, akkor rengeteg félreértés, sőt félremagyarázás helyet sem kaphatna benne, és láss csodát, minthogy az emberi és szakmai viszonyok kvázi a kommunikációban lakoznak, maguk e viszonyok is instans mód javulnának fel arra a szintre, melyen ez az áhított kommunikáció folyna.

Ez, azt hiszem, ilyen egyszerű.

Anton Vidokle cikke itt